Felvételi jegyzék a gimnázium kilencedik évfolyamára

Felvételi jegyzék a gimnázium kilencedik évfolyamára

A mellékelt jegyzék tagozatonként tartalmazza azt, hogy a jelentkező a tagozat rangsorában hányadik helyen áll, továbbá a felvételiző elért eredményeit: a központi írásbeli felvételik eredménye alapján kapott pontszámot, a tanulmányi eredmény alapján elért pontszámot, a szóbeli vizsgák eredményét, a többlet pontokat és a mindezekből számított összes pontszámot.
A felvételi vizsga eredményének meghatározását (benne a pontszámítást) felvételi tájékoztatónk részletesen tartalmazza.

Az eredményeket – amennyiben a központi jelentkezési lapon a jelentkező nem adott meg jeligét – tanulói azonosító számmal, vagy – amennyiben a jelentkező a központi jelentkezési lapon adott meg jeligét – jeligével közöljük.

A jelentkezők a felvételi jegyzéken elért eredményük sorrendjében szerepelnek.

A „felvételi rangsor/döntés” oszlopban találják meg a jelentkezők a felvételi rangsorban elfoglalt helyezésüket.

A „felvételi rangsor/döntés” oszlopban egyrészt azok kaptak nem megfelelt megjelölést, akik a vizsgabizottság megítélése szerint nem feleltek meg az intézmény által támasztott vallási-világnézeti követelménynek, mivel a felvételi vizsga eredménye mellett a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 31. § (2) a) pontja alapján az intézmény előfeltételként kiköti a keresztény vallás és világnézet elfogadását , beleértve valláserkölcsi feltételeket is. Másrészt azok kaptak nem megfelelt minősítést, akik vagy nem jelentek meg a szóbeli felvételin, vagy a rajz alkalmassági vizsgán nem feleltek meg, vagy nem érték el a tagozat szóbeli vizsgáján a nyolc pontot.

Iskolánk azokat a tanulókat kívánja felvenni, akik elérték a tagozatonként megállapított minimális felvételi pontszámot. A minimális felvételi pontszám tagozatonként a következő:

0140 – négy évfolyamos emelt szintű tantervi képzés angol nyelvből: 65 pont (maximálisan elérthető: 120 pont)

0141 – négy évfolyamos emelt szintű tantervi képzés német nyelvből: 65 pont (maximálisan elérthető: 120 pont).

0142 – négy évfolyamos emelt szintű tantervi képzés spanyol nyelvből: 65 pont (maximálisan elérthető: 120 pont).

0143 – négy évfolyamos emelt szintű tantervi vizuális kultúrából és informatikából: 65 pont (maximálisan elérthető: 120 pont).

0144 – négy évfolyamos emelt szintű tantervi képzés biológiából és kémiából: 65 pont (maximálisan elérthető: 120 pont) és matematikából vagy egy természettudományos tantárgyból szóbelin legalább 8 pont.

0145 – négy évfolyamos emelt szintű tantervi képzés matematikából, fizikából és informatikából: 65 pont (maximálisan elérthető: 120 pont) és a matematika szóbelin legalább 8 pont.

0146 – négy évfolyamos emelt szintű tantervi képzés matematikából és történelemből: 65 pont (maximálisan elérthető: 120 pont) és a matematika szóbelin legalább 8 pont.

0147 – négy évfolyamos emelt szintű tantervi képzés magyarból és történelemből: 65 pont (maximálisan elérthető: 120 pont) és a magyar vagy a történelem szóbelin legalább 8 pont.

0148 – négy évfolyamos emelt szintű tantervi képzés bibliaismeretből: 65 pont (maximálisan elérthető: 120 pont).

0151 – öt évfolyamos képzés angol nyelvi előkészítővel (második idegen nyelv: francia): 65 pont (maximálisan elérhető 120 pont) és az angol nyelv szóbelin legalább 8 pont.

0152 – öt évfolyamos képzés angol nyelvi előkészítővel (második idegen nyelv: német): 65 pont (maximálisan elérhető 120 pont) és az angol nyelvi szóbelin legalább 8 pont.

0161 – négy évfolyamos sportiskolai képzés: 65 pont (maximálisan elérthető: 120 pont).

A fenti minimális pontszámot elérő jelentkezőket a rangsorban elfoglalt helyük sorrendjében fogjuk a végső felvételi döntés során elbírálni. (Tehát az, hogy jelenleg a rangsorban nem szerepel eredményük mellett a „nem megfelelt” megjelölés, nem feltétlenül jelenti azt, hogy felvételt nyertek.)

Amennyiben betölthető helyünk marad azért, mert a rangsorban előrébb lévők esetleg nem a mi iskolánkat választják, a rangsorban hátrébb lévők előbbre lépnek. Felhívjuk arra is a figyelmet, hogy az egyszerre több tagozatunkra jelentkező tanulók minden általuk megjelölt tagozatunkon rangsorolva vannak. Tehát ha az egyik tagozatunkra felvételt nyernek, a másik tagozat rangsorában a mögöttük lévők előbbre lépnek.

A fent felsorolt tagozatokat csak abban az esetben indítjuk, ha a Felvételi Központ által kialakított végeredmény után a felvételt nyert tanulók száma elegendő a tagozat indításához.

A felvételiző és a szülő 2023. március 21-én és 22-én írásban módosíthatja a Felvételi Központnál az általa korábban felállított rangsort. (A módosítást a jelentkező a jelenlegi iskolájában kezdeményezheti.)

A felvételről szóló végleges értesítést (felvétel vagy elutasítás) iskolánk 2023. április 28-ig küldi meg a jelentkezőknek és általános iskolájuknak. A középiskolai felvételivel kapcsolatos ügyekben Füzi Zoltán igazgató-helyettes az illetékes (tel.: 431-0268, email: bpg@bpg.hu).

Minden hozzánk jelentkező diáknak és szülőnek köszönjük a bizalmát. Reméljük, sikerül meghozniuk a legjobb döntést. Sok sikert és jó tanulást kívánunk mindazoknak, akik nálunk folytatják majd ősztől tanulmányaikat és azoknak is, akik nem.

Csatolmányok:
Felvételi jegyzék

Budapest, 2023. március 17.

Horváth András
igazgató


HÍREK

On-line ebédbefizetés
Közérdekű
On-line ebédbefizetés

Ide kattintva érhetők el az internetes ebédbefizetés oldalai.

Átadták a 2022/2023. tanévtől érvényes Ökoiskola címeket
Környezetvédelem
Átadták a 2022/2023. tanévtől érvényes Ökoiskola címeket

162 iskola vehetett át Ökoiskola címet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és az Agrárminisztérium rendezvény, 2022. március 26-án.